sétálok az utcán. szállingózik a hó. Jókedélyű vagyok. Némileg bohó, a felelőtlenségig. Megdobok hógolyóval egy a kendertüntetéstől kezdve mindig látott solymász nagy magyart. Brahiból visszadob. Meg a haverjai is négyen öten. Van, amelyiket elkapom, van amelyik viszont beleég a testembe olyan erővel jön (kő van benne tán, gondolom). Hátrálok, a duci spann megkérdezi csúfondárosan: mennyit futok százon? Én vissza: És te mennyit eszel százon? Erre elesik a járdán.

Gondolom, ideje olajra, és be az első mellékutcába, futva. Erre ők, most gyerünk, kapjuk, el utána, és jönnek. Futunk valami lépcsőrendszeren, ahol messze alul lehet a kijárat az utcákra. Mögöttem a leggyorsabb, szőke árja srác. Itt különös: nincs para, bevárom. Be egy melléksikátorba, ő elviharzik mellettem, de kiszúr. Nekem jön, bunyó. Dúlőre vinném, de úgy, hogy ne legyen komoly baja, hezitálásomat kihasználja és majdnem átlök a korláton a mélybe. Erre érzem, ahogy az életösztön mexokszorozza energiáimat, és leteperem, közben vicsorogva kérdezem, te megölnél, te lelöknél. Krbeállnak a többiek is már, fölém egy tagbaszakadt cigány tornyosul, benne van, hogy jön a saller és vége. Diplomatikus egyezkedésbe kezdek: ne már, hogy magyar öl magyart, testvérek, az rendben van, hogy a rendőröket megdobáljátuk, illetve juk, de miért veszejtsünk el magunk közül egyet. Közben lenézek, és ahova esnem kellett volna ott nagyobb tömeg verődik össze, köztük zmarci barátom telefonálva. Híre ment a vegzálásomnak, és jön a felmentő sereg? Lehet, mert támadóim, lassan kezdenek eloldalogni. Közben hirtelen sok ember érkezik, megtelik a hely, rendőrök is vannak köztük, szólnék az utolsó srácnak, hogy ha lehet, menjen mert baja lehet, beugrik, hogy nekem is lehet bajom, hiszen én magam voltam a baj, én dobtam először. Így nem erőltetem a rendőrökkel való kommunikációt, de az egyik zöldfülűnek elárulom, hogy most mentek el, de valószínüleg már árkon bokron túl nyargalásznak. Eltűnnek a rendőrök, de megérkezik Matyika barátom, oldalán Marcival. Én még mindig az átéltek hatása alatt, szóhoz is alig jutva, és ezért el is hiszem, hogy mindenki mindent tud. Általános a jókedv, amit értetlenül szemlélek, underground kocsma forgataga hangulat, én kisodródom, valami fürdőszoba szerű helyen, ahol szintén megy a a parti, de közben valaki épp velem szemben székel. “Így van ez, jobb estéken, iszunk, közben meg szarik valaki a szemünk láttára” - magyarázza egy lány a csapnál ülve, hát ez már kezd sok lenni. Érkezik Matyika egy rendőrrel, akkor minden adat rendben van, köszönjük az együttműködést. Mi van? Engem miért nem igazoltatnak, de jó, nincs is nálam semmilyen irat, de azért mégis nem engem kéne. A hőstudatom újabb és újabb pofonok érik, de még hátra az utolsó, a végzetes. Gyanúm beigazolódik: egy szórakozóhelyen vagyunk. De akkor miért volt kihalt, amikor engem majdnem a mélybe taszítottak? Hát nem tudtad ez a Nyál nevű hely, ami zárva tart éjfél és egy között. Homlokra csapás, ja azért. Hát akkor én már nem tudom, mi folyik itt. A rendőrök mindenesetre távoznak, birkózó szerelésben, promóciós zászlócskákat lobogtatva, hosszan nézek utánuk, majd visszafordulva Matyikát látom, izmos ún. Rambo teste telistele fegyverekkel, kezében shotgun, ami magyar találmányként úgy élesíthető, mintha bőrönd fogantyúját rántanád meg le és fel, és úgy vonul utánuk, és csak a végén röhögi el. Ja, mert persze a falon rengeteg ilyen az eredetihez megszólalásig hasonló játékfegyver volt végig, amiknek most még közelről megvizsgálom a példaértékű kiképzését.

Jó reggelt, átaludtad a Racine-órádat, haver.