Bálintot legutóbb az Egyetleneim című zavaros kameramozgású magyar filmben lehetett látni, ahogy  jellegzetes pesti helyeken (Kálvin tér, Árpád híd-aluljáró) osztja a főhőst a kérlelhetetlen barát szemszögéből. Akkor néztem utána, hogy ez a kedves, minden házibuliban valahogy odacsöppenő srác valójában ki is. Igaz benne volt már Fliegauf Benedek Rengetegjében is, de a fene sem gondolta volna, hogy ő hazánk reménysége. Pedig a Before Dawn című egy snittből álló rövidfilmje sok-sok nemzetközi siker után most az Európai Filmakadémia szavazásán ért el első helyezést. Megtaláltam  a mai Népszavában megjelent írást, idemásolom, köszönet érte az Observernek, aki eleddig egyedül tudósított az interneten eme szívmelengető hazai sikerről. Kíváncsian várjuk az első játékfilmet!

 Feltette a koronát

Kiosztották az Európa Filmdíjakat: szombaton a Varsóban rendezett ünnepségen magyar rendező is megkapta a filmszakma egyik legjelentősebb európai elismerésének számító díjat. Az egyetlen bravúros snittből álló 13 perces magyar rövidfilm, Kenyeres Bálint Before Dawnja bizonyult kategóriája legjobbjának a 15 jelölt mű közül. A friss Euró­pa-díjas mű a fiatal rendező diplomamunkájaként készült el, a tavalyi cannes-i premier óta az egész világot bejárta Európától Amerikáig, s a majd száz fesztiválon megközelítően negyven díjat gyűjtött be.

- Az Európa Filmdíj a koronát tette fel a Before Dawn eddigi pályafutására - mondta a rendező, akit telefonon hívtunk fel nem sokkal a díjátadó gála után. - Egy film fesztiválkörútja általában két éven át tarthat, úgy érzem, másfél év fesztivál-körforgalom után ennél örömtelibb és megtisztelőbb “lecsengést- nem is kívánhattam volna. A díj azt jelenti, hogy az Európai Filmakadémia 1700 tagja közül a többség az én filmem mellé tette ki az ikszet. Ez a legnagyobb szakmai elismerés, hiszen a szavazók között rendezők, producerek, színészek s a szakma több területének képviselői mondtak ezzel véleményt.
- Kitől vette át a trófeát?
- Jerzy Stuhr, a lengyelek közkedvelt és külföldön is ismert színész-rendezője adta át, s nem csak gratulált, azt is hozzátette, hogy ő is az én filmemre szavazott.
- Mi volt az első gondolata, amikor már kezében volt a díj?
- Mindössze annyi: örülök, hogy itt lehetek és hogy ez történik velem. Úgy jöttem az ünnepségre, hogy nincs más dolgom, mint egy napig csak átadni magam az örömnek. A feladat teljesítve.
- Sűrű, drámai atmoszférájú, teljesen dialógus nélkül, csak képben és zajjal “történő- rövidfilmje - nagyon prózaian fogalmazva - menekülőkről és elfogásukról szól. Konkrét helymeghatározás nélkül.
- A magyar nézőnek nyilvánvalóan ismerős a táj, s azt hiszem, beazonosíthatóak - már a jelzésük révén is - a járművek is. A film stílusa valóban elemelt, mégis vannak bizonyos konkrétumok. De ez nem is lényeges. Valahol egy határ mentén emberekkel történik valami, ami bármely szegletén a világnak megtörténhet. Ennyit mond a Before Dawn.
- Hozzátéve, hogy egyetlen ember mégis ott marad, amikor a többieket már a helikopteres hajtóvadászat után elszállították. Ez az egy - a szabadság ígérete?
- Talán. De feltétlenül a szabadság vágya. Amit a film nem mond ki konkrétan, azt a néző a maga módján gondolhatja tovább.
- Az egynapos varsói öröm után tudomásom szerint itthon várja a munka.
- Az első nagyjátékfilmemen dol­gozom. A sok terv közül, ami mint lehetséges nagyjátékfilm foglalkoz­tatott, végre mostanra kikristályosodott az az egyetlen, amibe belevágunk. A címe Triptichon, mai hazai közegben játszódik, a többiről még nem szívesen beszélek.
- A hírek szerint remény van nemzetközi koprodukcióra.
- Hutlassa Tamás producerrel ezen már egy ideje dolgozunk, több irányban felvettük a kapcsolatokat, de míg aláírt szerződésünk nincs, addig csak annyit mondhatok: nagyon komoly cégek érdeklődnek nagyon komolyan a filmtervünk iránt.
- Az Európa Filmdíj mennyit lendít az ügyön?
- Az még a jövő zenéje. Hátrányt nem jelent, az biztos.
Kenyeres Bálint rövidfilmje az Inforg Stúdió és a Duna Műhely produkciójában készült, producere Muhi András volt. A tavalyi cannes-i premier óta majdnem száz fesztiválmeghívásnak tett eleget. Első magyar részvevőként szerepelt a Sundance fesztiválon, rangos nemzetközi elismeréseket szerzett Szentpétervárott, Szarajevóban, Leedsben, Cottbusban, Madridban, Bukarestben, Prágában, ­Triesztben, Angers-ben, Arizonában, Milánóban, Párizsban, Seattle-ban, Tokióban és Puerto Ricóban. A film operatőrét, Erdély Mátyást a Filmszemlén, Belo Horizontében, Bukarestben, Capalbióban, Espinhóban jutalmazták a legjobb operatőr díjával.
Az Európai Filmakadémia 1700 tagjának szavazatai alapján az év filmje a német Das Leben der Anderen (A mások élete) lett Florian Henckel von Donnersmarck rendezésében. Az év rendezője Pedro Almodóvar a nálunk is bemutatott Volverrel, az év színésznője Penelope Cruz a Volver főszerepéért, a legjobb színész pedig Ulrich Mühe, a Das Leben der Anderen főszereplője lett. A spanyol Almodóvar már többször kapott Európa-díjat, a Volver című filmje most is tarolt: elismerték az operatőri munkát, a zenét (Alberto Iglesias), és övé lett a legjobb filmnek járó közönség­díj (People’s Choice). Idén, ahogy arról már hírt adtunk, Roman Polanski vette át az Európai Filmakadémia életműdíját. Európa idei felfedezettje a francia Gela Babluani lett 13 Tzameti című filmjével.